Helyszínek

Puskás Aréna: a magyar sportörökség szimbóluma

által András Nagy

Tartalom
puskás ferenc stadion

A sport mindig is fontos szerepet játszott a magyarok életében, így nem meglepő, hogy a gyönyörű és hatalmas Puskás Ferenc Aréna Magyarország legjelentősebb létesítménye és az egész ország büszkesége lett.

A stadion eredeti neve Népstadion volt, és a felépítésének ötlete még az első világháború előtt felmerült. A történelmi események azonban úgy alakultak, hogy a Népstadion csak 1949-1953-ban épült fel, és ezen a néven működött 2002-ig, amikor is a legendás Aranycsapat kapiányának, Puskás Ferencnek a tiszteletére nevezték át. A stadion azonban elavult, és 2016-ban lebontották, hogy helyére épülhessen a 2019-ben átadott Aréna.

A gazdag történelemmel büszkélkedhető Puskás Aréna egy kultikus létesítmény, amely korszerű, multifunkciós rendezvényközpontként működik a magyar sport és kulturális életben, legyen szó labdarúgó-mérkőzésről vagy nagyszabású koncertről. Ez a hely Magyarország történelmének szerves részévé vált.

Történelme

Puskás Ferenc, becenevén "Öcsi", a magyar labdarúgás egyik legnagyobb alakja és a nemzetközi foci egyik ikonja volt. 1927-ben született Budapesten, és pályafutása során a Budapest Honvéd és a Real Madrid csapataiban játszott. A magyar válogatott tagjaként is kiemelkedő eredményeket ért el, részt vett az Aranycsapatban, amely 1954-ben a világbajnokságon ezüstérmet szerzett. Egyes kiemelhető tényekhez tartoznak:

  • a 20. század legeredményesebb góllövőjeként tartják számon;
  • 84 gólt szerzett a magyar válogatottnak, amivel egészen 2019-ig minden idők legeredményesebb európai válogatott játékosa volt, (akkor előzte meg Cristiano Ronaldo);
  • pályafutása során 793 hivatalos mérkőzésen 806 gólt szerzett, ezzel minden idők legjobb góllövője.
Puskás Ferenc

Puskás Ferenc

Fotó az internetről

Puskás hatása a magyarokra túlmutat a sporteredményeken. Ő volt az a személy, aki a magyar nép büszkeségének és nemzeti identitásának megerősítésében fontos szerepet játszott az 1950-es években, egy politikailag és gazdaságilag nehéz időszakban. Pályafutása alatt és azon túl is inspirációként szolgált a fiatal sportolóknak és a labdarúgás szerelmeseinek. Emellett az ő nevével fémjelzett sportszellemiség és elszántság a mai napig hat a magyar sportéletre.

Magyarország jelentős szerepet játszott az újkori olimpiák történetében, és a 50.000 férőhelyes, modern atlétikai stadionra Budapest rendezési képességének növelése érdekében volt szükség. A tervezés 1911-ben kezdődött meg a 1920-as nyári olimpiai játékokra való pályázattal, de a világháborúk és gazdasági válságok miatt a projekt késleltetve lett. Az 1920-as években Hajós Alfréd, aki az első magyar olimpiai aranyérmes volt, elkészítette a nemzeti stadion építési terveit. Bár ezek a tervek egy „szellemi olimpiai” ezüstérmet szereztek, a megvalósításukra végül nem került sor. Az 1953-ban átadott Népstadion építése öt év megfeszített munkájának és hosszas tervezésnek az eredménye volt. 

régi népstadion

Népstadion

Fotó az internetről

A második világháború után a hatalom nagyszabású beruházásokkal igyekezett legitimációját erősíteni, így a Népstadion építésére is sor került. A projekt költségeit már 1945-ben jóváhagyta az Országgyűlés, de a munkálatok csak később indultak. Dávid Károly és Gilyén Jenő irányításával, a Stadionépítő Vállalat kivitelezésében 5 éven át épült fel az új stadion. A stadion építése 1948. július 13-án kezdődött egy korábbi lóversenypálya helyén, és eredetileg 40.000 néző befogadására tervezték, de később 70.000 főre tervezték a bővítést. Az építkezésben ezrek, köztük az Aranycsapat tagjai is részt vettek, Puskás Ferenc, a későbbi stadion névadója élén. Végül a stadion befogadóképessége 78.000 fő lett. A tervezett 100.000 fős bővítés nem valósult meg, de 1955-ben egy mérkőzés során mégis 104.000 néző volt jelen.

A stadion építési költségei az akkori árakon 160 millió forintot tettek ki.

Az építési folyamat a Népstadionnál nem ment zökkenőmentesen, mivel a Szabad Európa Rádió felfedezte, hogy az épület tartógerendáinak egy része megrepedt, ami késleltette a tervezett 1953. augusztus 20-i átadást. A határidőre történő befejezéshez a Magyar Néphadsereg ezer katonáját mozgósították. Végül a stadiont 1953. augusztus 20-án avatták fel, jelen voltak a kommunista diktatúra vezetői és Avery Brundage, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke is. A megnyitón 12 000 tornász mutatott be programot, és több mint 2000 sportoló vett részt a felvonuláson. Az első rendezvény a stadionban egy norvég-magyar atlétikai verseny volt, míg az első labdarúgó mérkőzés a Budapesti Honvéd és a Szpartak Moszkva között zajlott, amit a Honvéd nyert 3:2-re, Puskás vezetésével. A stadiont eredetileg 78 ezer férőhellyel adták át 1953-ban, majd 1959-ben ezt 83 ezerre bővítették.

A Népstadion számtalan jelentős sportesemény helyszíneként került be a történelembe, különösen emlékezetes a magyar Aranycsapatnak az angol válogatott elleni 1954-es győzelmének eseménye. Emellett a 2000-es évekig a stadion fontos szerepet töltött be kulturális rendezvények és koncertek terén is, gyakran szolgált tömeges összejövetelek helyszínéül. A rendszerváltást követően a stadion részleges felújításon esett át, amely során megerősítették a felső lelátó szerkezetét, biztosítva ezzel a látogatók biztonságát és a létesítmény hosszú távú fenntarthatóságát. Ezek a fejlesztések segítettek abban, hogy a Népstadion a modern kor igényeihez igazodva továbbra is központi szerepet tölthessen be az ország sport- és kulturális életében.

2002-ben a Népstadiont átneveztek Puskás Ferenc Stadionná, a híres labdarúgó tiszteletére. 

Az új Puskás Aréna kialakítása és építészeti jellemzői

Az új Puskás Ferenc sportaréna vagy hivatalosan Puskás Aréna, amely a régi Népstadion helyén áll, modern és impozáns létesítmény, amely Budapest sportéletének egyik központi helyszíne. Az építésének és tervezésének folyamatát néhány kulcspontban lehet összefoglalni:

  1. A Puskás Ferenc Stadion építésének legnagyobb üzleti lehetősége a kivitelezés területén rejlett. A Strabag cég által benyújtott ajánlat 3,3 százalékkal magasabb árat tartalmazott, mint a Magyar Építő Zrt. és a ZÁÉV Építőipari Zrt. alkotta konzorcium ajánlata. A stadionra vonatkozó közbeszerzési pályázat dokumentumai alapján a projektet nyert Magyar Építő Zrt. és ZÁÉV Zrt. különböző alvállalkozókat vont be a projekt megvalósításához. A teljes munka nettó értéke 150 milliárd forint volt, amelyből a nettó vállalási ár 142,85 milliárd forintot, míg a tartalékkeret 7,15 milliárd forintot, azaz az összeg 5 százalékát tette ki. A Budapest Puskás Ferenc stadion a Skardelli György Ybl Miklós-díjas építész terve alapján készült.
  2. A Puskás Ferenc stadion a régi Népstadion helyén épült, így a régi stadion lebontásra került. A stadiont 2016-ban kezdték el bontani, és a bontási munkálatok során a legtöbb anyagot újrahasznosították. A bontás során különös figyelmet fordítottak a történelmi értékek megőrzésére.
  3. Az új stadion építése 2017-ben kezdődött és 2019-ben fejeződött be. Az építkezés során modern technológiákat és környezetbarát megoldásokat alkalmaztak. A Puskás Ferenc stadion férőhely szempontból az új Puskás Aréna nagyobb lett, és 67 155 néző befogadására alkalmas, amely jelentős növekedést jelent a régi stadion kapacitásához képest.
  4. A Puskás Aréna új elemeinek kialakítása funkcionális szükségleteken és az előző formák továbbgondolásán alapul. Az építkezés során egy rozsdamentes acélháló borítja homogéneken az egész épületet, míg a betonszerkezet látható marad egy koronázópárkány által összefogott burkolatlan sávban. A stadion jellegzetessége a kiemelkedő pilonsor, amely az építészeti megjelenés mellett a bejáratokat is jelzi. A tervezők a közlekedési magok egységes elrendezését és az egyszerű, ismétlődő navigációt alkalmaztak, amelyet egyértelmű infografika egészít ki. A stadionban a nagy területek és a közlekedési útvonalak átgondolt kialakítása teszi zökkenőmentessé a mozgást. A lelátókra való belépés lenyűgöző térhatást kelt, ahol a lelátók nagyvonalú kialakítása és az aréna katlanszerű megjelenése egyedülálló élményt nyújt. A stadion tetejének egy részén átlátszó polikarbonát fedés található, amely funkcionális okokból, például a televíziós közvetítések számára biztosít optikai átmenetet. A tervezés során hangsúlyos volt a funkcionalitás, a nagy terű összeköttetések megteremtése és a rendszerszerű összekapcsolások. Az anyaghasználatot a látszóbeton és rozsdamentes vagy horganyzott acél dominálja, a küzdőtér felé eső válaszfalakban a wc-bejáratok pirosan emelkednek ki. A gyep különleges gondoskodást igényel, beleértve az alagcsövezést, beépített öntözést és fűtést. A stadion a szurkolók összességét szolgálja, ahol a szurkolás közben a közösségi élmény kerül előtérbe.

A Puskás Ferenc stadion címe: 1146 Budapest, Istvánmezei út 3-5.

Hivatalos weboldal: www.puskasarena.com

Fontos események

A Népstadion, majd később Puskás Ferenc Stadion és végül Puskás Aréna története szorosan összefonódik a magyar sport-, kulturális és közéleti eseményekkel. Ez a helyszín nemcsak a magyar labdarúgó-válogatott fő hazai pályájaként szolgál, hanem számos más rendezvénynek is otthont ad. 

A Népstadion 1953. augusztus 20-án nyitott meg, és hamar a magyar sportélet központjává vált. Egyik legemlékezetesebb eseménye az 1954-es magyar-angol labdarúgó-mérkőzés volt, ahol az Aranycsapat 7-1-re győzedelmeskedett. 1966-ban pedig itt rendezték meg az Európa Kupa döntőt.

 A Puskás Ferenc stadion koncert történelme számos világhírű zenekar és előadó koncertjét tartalmazza. A '80-as és '90-es években olyan legendás előadók léptek fel itt, mint a Queen (1986), a Rolling Stones (1995), vagy Michael Jackson (1996).

1986. július 27-én a Queen legendás koncertet ad a budapesti Népstadionban (a mai Puskás Ferenc Stadionban)

A Puskás Aréna, mely 2019 novemberében nyitott meg, tovább viszi ezt a hagyományt. A magyar labdarúgó-válogatott számos fontos mérkőzést játszott itt, köztük a 2020-as Európa-bajnokság selejtezőit és a 2021-es UEFA Nemzetek Ligája találkozókat.

kiemelkedő sportesemény is megrendezésre került. A labdarúgás mellett az aréna adott otthont más sportágak eseményeinek is, beleértve a nemzetközi bajnokságokat és barátságos mérkőzéseket. Ezen kívül a Puskás Aréna a nagyszabású koncertek és kulturális események színtere is. Rammstein, Depeche Mode, Guns N’ Roses és mások is léptek fel itt. 

A 2024. év szintén nem lesz unalmas. A Puskás Ferenc Stadion programok legközelebb a következők lesznek: 

  • Magyarország - Törökország felkészülési labdarúgó mérközés (2024.03.22.);
  • Magyarország - Koszovó felkészülési mérközés (2024.03.26.);
  • Azahriah koncertje (2024.05.24/25.);
  • Coldplay koncertje (2024.06.16/18/19.);
  • Ed Sheeran koncertje (2024.07.20.);
  • Magyarország - Bosznia-Hercegovina Nemzetek Ligája mérközés (2024.09.10.). 

A  jegyvásárlás Puskás Ferenc Stadion honlapján végezhető. 

aréna puskás

Puskás Aréna

Fotó az internetről

Az infrastruktúra

A Puskás Aréna modern infrastruktúrával rendelkezik, amely magában foglalja a legújabb technológiákat a nézői élmény, biztonság és multifunkcionalitás területén, beleértve korszerű világítási és hangrendszerét, valamint kényelmes, jól megközelíthető közlekedési lehetőségeket és szolgáltatásokat. Az aréna tervezése során kiemelt figyelmet fordítottak a fenntarthatóságra és a környezetbarát megoldásokra is. 

A Puskás Ferenc stadion térkép megtekinthető a sation hivatalos honlapján. A Puskás Aréna Budapest központjában található, így kiválóan megközelíthető tömegközlekedéssel és személygépkocsival egyaránt. A közlekedési csomópontok közelében fekszik, ami lehetővé teszi a látogatók számára, hogy könnyedén elérjék a helyszínt metróval, busszal, villamossal, trolival, vonattal, autóval és kerékpárral. A részletesebb információkért látogassa meg a stadion hivatalos honlapját

A Puskás Arénához tartozik parkoló is, bár a kapacitása korlátozott lehet nagyobb események esetén. Érdemes előre tájékozódni a Puskás Ferenc Stadion parkolási lehetőségekről, különösen nagyszabású rendezvények, mint például nemzetközi labdarúgó-mérkőzések vagy népszerű koncertek idején. Alternatívaként sok látogató választja a közeli utcákban vagy parkolóházakban történő parkolást, illetve a közlekedést tömegközlekedési eszközökkel.

A Ferenc Puskás Stadium területén találhatók: 

  • büfék;
  • wc-k;
  • elsősegély;
  • babszobák;
  • boltok.

A Puskás Aréna közelében rengeteg szállási hely található azok számára, akik más városból, illetve országból érkeznek ide. Például 0,5 km távolságra az Arénától található a négy csillagos Danubius Hotel Aréna, ahol már 20.000 HUF-tól foglalhat szobát. Lion’s Garden Hotel még egy négy csillagos szálloda Puskás Aréna közelében. A booking-on pedig rengeteg hostel és apartman ajánlatot lehet találni gyakori kedvezményes ajánlatokkal. A Puskás Aréna elhelyezkedésének köszönhetően, körülötte számos étterem, kávézó és bolt található. 

A Puskás Aréna számos eseménynek add otthont. Az aktuális eseményeket mindig megtekinthetjük az aréna hivatalos weblapján, ahol linkeket találunk a hivatalos jegyértékesítési honlapokra. A jegyek ára változik az eseménytől függően. Például a Magyarország - Törökország felkészülési labdarúgó mérközésre, amely  március 22-én lesz, a jegyeket már akár 1500 HUF-ért lehet vásárolni.