Holokauszt áldozatainak emléknapja Magyarországon

2001 óta minden év április 16-án Magyarország megtartja a holokauszt emléknapját, amely az emberi történelem egyik legnagyobb tragédiájának áldozatául esett ártatlan emberek millióinak emléknapja. A megemlékezésnek kulcsszerepe van a tragikus történelmi tapasztalatok feldolgozásában és a jövő nemzedékek felvilágosításában arról, hogy miért nem szabad megengedni, hogy egy ilyen emberiség elleni bűncselekmény valaha is megismétlődjön.

Történelem

A magyar zsidóság teljes egyenjogúságát 1867-ben, az Osztrák-Magyar Monarchia megalakulásának évében vezették be, 1895-ben pedig a zsidó vallást "bevett vallássá", azaz a többi vallással egyenrangúvá nyilvánították. A zsidókkal szembeni első korlátozó intézkedések közvetlenül az első világháború és a proletárdiktatúra bukása után jelentek meg. 1920-ban törvényt hoztak a számbeli összetételről vagy “numerus clausus”-ról, amely előírta, hogy az országban élő "fajok és nemzetiségek" nem tanulhatnak az egyetemeken nagyobb arányban, mint amekkora az arányuk az összlakosságban. Az a tévhit, hogy a "zsidó" megnevezést a numerus clausus törvény nem is említi – bár ez a legenda ma is tartja magát – nem igaz. A törvény alkalmazását a végrehajtási utasítások szabályozták, amelyek a "zsidó" és az "izraeli" kifejezést egyaránt használták.

A második világháború küszöbén, 1938. május 29-én lépett hatályba a “társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról” szóló 1938. évi XV. törvénycikk. Az úgynevezett első zsidótörvény előírta, hogy a sajtó, az ügyvédi, a mérnöki és az orvosi kamara képviselőinek, valamint az üzleti és kereskedelmi alkalmazottaknak legfeljebb 20%-a lehet zsidó, azaz vallhatja az izraeli vallást. Az 1939 évi IV törvénycikk, az úgynevezett második zsidótörvény, "A zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról”, vallásra való tekintet nélkül zsidónak minősített mindenkit, akinek legalább egy szülője vagy legalább két nagyszülője izraelita volt, és megtiltotta, hogy értelmiségi szakmákban dolgozzanak. A harmadik zsidótörvény, amely a "A házassági jogról szóló 1894:XXXI. törvénycikk kiegészítéséről és módosításáról, valamint az ezzel kapcsolatban szükséges fajvédelmi rendelkezésekről" szóló törvény (1941:XV) augusztus 8-án lépett hatályba. A törvéyn megtiltotta a vegyes házasságot, és a nem zsidók és zsidók közötti nemi kapcsolatot "faji gyalázatnak" minősítette és büntetni indokolta. 

A magyarországi zsidóüldözés 1938-ban kezdődött Horthy Miklós jobboldali nacionalista rezsimje alatt. 1941-ben 184 000 zsidó és 62 000 kitért (megkeresztelt zsidó) élt Budapesten, akiket a zsidóellenes törvények alapján elnyomásnak és rendszeres diszkriminációnak vetettek alá. A holokauszt során a magyar zsidók első tömeggyilkosságára 1941. augusztus 27-29-én került sor, amikor a németek az ukrajnai Kamjanec-Pogyilszkij közelében mintegy 23 000 embert végeztek ki, akik közül 10 000-12 000 Magyarországról deportált zsidó volt, többségük állampolgárság nélkül. Az 1942-es törvény, a negyedik zsidótörvény, amely 1942. szeptember 6-án lépett hatályba, korlátozta (gyakorlatilag betiltotta) a zsidók föld- és vagyonszerzését.

1944. márciusában a német csapatok megszállták Magyarországot, ami a zsidók tömeges letartóztatásához vezetett. Vidéken megkezdődött a gettók létrehozása, majd a haláltáborokba való deportálások. 1944. június 15-én a magyar belügyminiszter rendeletet adott ki, amely a budapesti gettó létrehozásáról szólt. Ebből a célból több mint  2000, sárga csillaggal megjelölt, kerítéssel körülvett házat jelöltek ki. A gettóba összesen több mint 220 000 zsidót terveztek telepíteni. Június 25-én a budapesti zsidók számára kijárási tilalmat rendeltek el.

A gettó megalapítása után megkezdődött a zsidók koncentrációs táborokba való deportálása. A német megszállás alatt Budapest zsidó lakossága 200 000-ről 70 000 főre csökkent a gettóban. Körülbelül 20 000 ember élt a gettón kívüli házakban, a semleges országok diplomatái, köztük Raoul Wallenberg és Giorgio Perlasca által kiállított dokumentumok segítségével, amelyek sokakat megmentettek a haláltáboroktól. A budapesti zsidók deportálását Horthy Miklós kormányzó 1944. július 6-án felfüggesztette. Sikertelen szökési kísérlete után 1944. október 15-én a Szálasi Ferenc vezette Nyilaskeresztes Párt került hatalomra. A "nemzet vezetője" újraindította a deportálásokat: novemberben és decemberben mintegy 50 000 budapesti és munkatáborban élő zsidót deportáltak Németországba, a nyugat felé tartó halálmenetben többségük gyalogosan indult el. Novemberben, azokat a zsidókat, amelyek Budapesten maradtak, két gettóba zárták. A nyilaoks zsidók ezreit végeztek ki. A budapesti gettóban életben maradtakat 1945. január 18-án szabadították fel a szövetségesek, a koncentrációs táborokban életben maradtakat pedig 1945 tavaszán. Az 1941-es népszámlálás szerint az országban – amelynek területe a revíziós lépések következtében megnövekedett – 725 000 izraelita élt. Kétharmaduk meghalt a kényszermunka, a deportálások és a célzott népirtás következtében. A vidéki zsidóságot gyakorlatilag kiirtották, a Budapesten élők közül pedig mintegy 100 ezren menekültek el. Történészek 5 000 és 70 000 közé becsülik a holokauszt áldozataként koncentrációs táborokban elhunyt magyarországi romák számát. A porajmos – azaz a roma holokauszt – áldozatairól augusztus 2-án emlékeznek meg Magyarországon.             

Április 16. és annak jelentősége

Magyarországon 2001 óta április 16-án tartják a holokauszt emléknapját. Ezt a dátumot nem véletlenül választották, hiszen 1944-ben ezen a napon kezdődött meg az ország zsidó lakosságának gettókba való elszigetelése és haláltáborokba való deportálása, valamint a legnagyobb és legkeményebb zsidóellenes törvények bevezetése. Pokorny Zoltán akkori oktatási miniszter, aki 2000. január 18-án, a budapesti gettó felszabadításának 55. évfordulóján kezdeményezte a megemlékezést, javasolta, hogy az iskolák minden év április 16-án emlékezzenek meg a holokauszt áldozatairól.

Megemlékezési rendezvények

A Holokauszt áldozatainak emlékét Magyarországon különféle megemlékezési eseményekkel tisztelik, amelyek az egész országban, különösen Budapesten zajlanak. Ezek közé tartoznak a megemlékező szertartások, kiállítások, konferenciák, előadások, imádságok és egyéb rendezvények. Budapesten például a Holokauszt Emléknap idején ingyenes a belépés a Holokauszt Emlékközpontba, ugyanitt imádságokat tartanak a holokauszt áldozataiért, és hivatalos koszorúzási ceremóniát tartanak a Holokauszt Emlékműnél.

A rendezvényeken kormányzati tisztviselők, vallási vezetők, civil szervezetek, háborús veteránok és holokauszt-túlélők vesznek részt. Együtt emlékeznek meg az áldozatokról, és fejezik ki támogatásukat és szolidaritásukat a közös felelősség tudatában arról, hogy a jövőben megelőzzék a hasonló bűncselekményeket.

Emellett az iskolák és egyetemek tematikus előadásokat és órákat tartanak e szörnyű bűncselekmény történetéről és az áldozatok történeteiről, a diákok pedig sajátkezűleg emléktáblákat és kiállításokat alkotnak, valamint múzeumokba és emlékhelyekre kirándulnak. Ezek a programok segítenek a diákoknak megérteni a holokauszt történelmi körülményeit, felismerni az események okait és következményeit, és támogatják a diákokat és a polgárokat az antiszemitizmus és az intolerancia elleni küzdelemben.

Megemlékezési helyek és emlékművek

Magyarországon, mint sok más országban, számos emlékmű található a holokauszt áldozatainak tiszteletére. Ezek esztétikai szépségükben, kialakításukban és az általuk elmesélt történetekben egyaránt lenyűgözőek. Ilyenek például a:

• A Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény – röviden Holokauszt Emlékközpont – egy hatalmas kulturális központ, amely a holokauszt áldozatainak emlékét őrzi. Budapest szívében található, és nem csak egy olyan intézmény, ahol fontos történelmi archívumokat és anyagokat tárolnak ezekről a szörnyű eseményekről, hanem a kegyelet és az megemlékezés helyszíne is. Az emlékközpontban a holokauszt eseményeivel kapcsolatos kiállítások, történelmi dokumentumok, tárgyi leletek és emléktáblák találhatók. Az emlékközpontban oktatási programokat és rendezvényeket is tartanak, amelyek célja, hogy a látogatók tisztelegjenek az emberiség egyik legszörnyűbb bűntettének áldozatául esettek emléke előtt.

• A Budapest történelmi városrészében található Duna-parti cipők a magyarországi holokauszt megemlékezés másik szimbóluma. Ez az emlékmű a holokauszt áldozatainak cipőjének hiteles másolata – a nácik a folyóparton levetették az emberekről a cipőjüket, és a lőszertakarékosság érdekében láncra fűzték a sort, majd csak néhányukat lőtték le, és akik leestek, a többieket a víz alá húzták. Előfordult azonban, hogy más módszert is alkalmaztak: a zsidókat teherautókkal hozták a Duna-partra, arra utasították, hogy vegyék le a cipőjüket, és uszályokon vitték el őket ismeretlen helyre. A folyóparton hagyott cipőket a kivégzéseket szervező párt tagjai eladták vagy saját szükségleteikre használták. A kiállítás mögött egy kőpad áll, amelyen vas emléktáblák vannak, három nyelven – magyarul, angolul és héberül – feliratozva: “A II. világháborúban nyilaskeresztes fegyveresek által Dunába lőtt budapesti áldozatok emlékére. Állíttatott 2005. április 16-án." A pad hossza megegyezik egy cipősor hosszával, ez pedig 40 méter. Az emlékművet a Duna pesti partján állították fel, nem messze az Országház épületétől. Felavatására 2005. április 16-án, a holokauszt nemzetközi emléknapján került sor.

• A magyar zsidóság talán egyik leghíresebb emlékműve az Emanuel-emlékfa avagy Életfa. De van egy másik neve is – a Magyar Zsidó Mártírok Emlékműve. Budapesten, a Nagy Zsinagóga udvarán található, a holokauszt során elpusztult 600 000 magyar zsidó emlékére létrehozott emlékparkban. A parkot Raoul Wallenberg svéd diplomatáról nevezték el, aki több tízezer magyar zsidót mentett meg a holokauszt idején. Az Életfa emlékművet 1991-ben állították fel. Az emlékmű tulajdonképpen egy fém szomorúfűzfa, amelynek leveleibe az áldozatok neveit vésték. A szerző elképzelése szerint a levelek szélben való csilingelése az emberiséget történelmének egyik legszörnyűbb időszakára hivatott emlékeztetni.

• Hódmezővásárhelyen, a zsinagóga kertjében Nagy Attila szobrászművész és Rományi László képzőművész állították fel az “Emlékezés emlékeztetés” című holokauszt-emlékművet. Az alkotás központi eleme egy fekete gránitból készült fal, melyen párhuzamos szögesdrót mintázatokat láthatunk. A fal előtt a művészek a vasúti talpfákat és a sírokat egyaránt szimbolizáló világosszürke kőlapokat helyeztek el, közöttük nagyméretű kőtömbök jelképezik a sírok fölé öntött kavicsot.

Sok más emlékhely van még szerte Magyarországon, és sokat lehetne írni róluk, de a legjobb megoldás, ha személyesen látogatjuk meg őket és emlékezünk meg a holokauszt áldozatairól.

Személyes történetek

A holokauszt áldozatainak számos története archívumokból, szemtanúk vagy az áldozatok családtagjai beszámolóiból jutott el hozzánk. Például néhányat említjük:

"A férjem, aki kereszténynek született, és csak miattam tért át a judaizmusba, öngyilkos lett a zsidó törvények miatt. A háború alatt legvégéig varrónőként dolgoztam. Amikor bejöttek a németek, csillagot viseltem,és egy csillagos házba költöztem, de 1944. november 10-én elvittek onnan. Hajnalban jöttek értünk, és 10 percet adtak, hogy összepakoljuk a holminkat, így a kisfiamat otthon kellett hagynom. Aztán őt egy fiú árvaházba vitték, onnan pedig, mint keresztényt, átszállították a Munkácsy Mihály védett házba. A "nyilasok" rájöttek, hogy ezek a gyerekek zsidók, és egy nap eljöttek értük, mezítláb kivezették őket a Duna-partra, és lőni kezdték. Négy gyereket lelőttek, a többit elengedték, mert annyira sírtak és sikoltoztak".

Т. А., nő, 1910-ben született.

"1944. október 23-án megjelent egy plakát, amely szerint a tizenhat és negyven év közötti nőket munkaszolgálatra kötelezik. Én lövészárkokat ástam Pest külterületein, mégpedig Maglódon, Albertfalván és Csepelen. November 11-én az óbudai téglagyárba vittek bennünket, másnap pedig tömegével együtt a Bécsi út mentén Hegyeshalom irányába vezettek bennünket. Naponta 20-25 kilométert gyalogoltunk, éjszakára vagy fészerekben, vagy istállókban szállásoltak el bennünket, de volt, hogy a szabad ég alatt éjszakáztunk. Számomra nem volt nagy megpróbáltatás az út, a menetelést még bírtam, de a legszörnyűbb az volt, hogy voltak velünk idős és beteg emberek, akik nem bírták ezt az útitempót, és sokan közülük megőrült és belehalt".

I.J, nő, 1924-ben született.

"1944. Novemberben Szálasi kormánya már az egész országban, különösen Budapesten dühöngött. Sárga csillagos házban laktam szüleimmel és testvéreimmel. Akkoriban mindennaposak voltak a házkutatások. Éjszakánként rendőrök, katonák és nyilaskeresztes aktivisták jöttek egyenként vagy együtt, és fegyverek és titkos rádióadók keresése ürügyén elloptak mindent, amit találtak, és amit akartak. A zsákmányon kívül annyi zsidót is elvittek, amennyit csak akartak. Minden este rémülten hajtottuk le a fejünket, mert nem tudtuk, mit hoz az éjszaka, és féltünk a következő naptól, amely csak rosszat hozhat. Félve néztünk ki az ablakon, mert minden nap volt egy új plakát, ami minket érintett, megfosztott minket emberi jogainktól és megalázott. Néha napokig nem hagyhattuk el a házunkat. Néha, ha valaki kiment a megengedett időben, soha nem jött vissza".

K.K., nő, 1917-ben született.

"1944.04.17-én behívtak Jászberénybe, ahonnan Várpalotára kerültem a Sorg építőipari céghez. November 22-én kaptammeg a svájci útlevelet. Egy nap engem elfogtak a nyilasok és a Nyilas-ház pincéjébe vittek. Az éjszakát a pincében töltöttem, ahol vertek és bántalmaztak. Kitaláltak egy történetet, hogy a zsidók megöltek egy kisfiút a s nyilaskeresztesektől, és ezzel az ürüggyel még sok zsidót hoztak abba a pincébe, ahol sokukat agyonverték. Férfiakat és nőket egyaránt. Azon az éjszakán nagyon keményen megkínoztak, egész éjjel résen kellett lennem ".

G.S., férfi, 1904-ben született.

"1944. október 23-án hívtak be szandálkészítő munkásként. Vecsésbe mentünk, ahol néhány napig dolgoztunk. Ez idő alatt kétszer is megtámadtak bennünket a nyilasok, és minden értékünket elvették. Amikor az oroszok közeledtek, útnak indítottak bennünket, és Albertfalvára gyalog mentünk. Útközben sok embert lelőttek. Kaptam egy svéd védlevelet, és elmentem a Benchur utcai svéd századhoz. Egyszer hazamentem, hogy tiszta ruhába öltözzek, és otthon elaludtam. Hajnali 4 órakor felébresztettek, hogy ellenőrzés lesz. Az emberek már tudták, mit jelentenek ezek az ellenőrzések. Családokat szakítanak szét, a ház egyik felét hátrahagyják, a másik felét percek alatt összeszedik, és hosszú menetelésre viszik a veszély felé. A gettóba, vagy a nyilasokhoz, vagy Németországba... Nagyon féltünk. Én vissza akartam menni a századomhoz, de egy ember a nyilasoktól a kapuban rám kiabált, hogy ne mozduljak, hogy dezertőr vagyok, és úgyis meghalok. Egy óbudai téglagyárba vittek bennünket, ahol csúnyán megvertek, és egy szörnyű éjszaka után útnak indítottak. A bécsi országúton mentünk végtelen sorokban, férfiak, nők, öregek és gyerekek. Naponta átlagosan 25-30 kilométert gyalogoltunk, ami nem lett volna olyan sok, ha kaptunk volna enni és más lenne a közérzetünk".

K.M., férfi, 1898-ban született.

Mindezek a történetek erőteljes benyomást keltenek, és egyedülálló lehetőséget adnak arra, hogy a holokausztot azok szemszögéből tekintsük meg, akik átélték ezeket a borzalmakat. Ezek az emlékek az emberek különböző sorsát tükrözik, a családok szétválasztásától a fogság szörnyű viszontagságaiig. Ezek a történetek a kitartásról, a szellemi erőről és a reményről tanúskodnak, amelyek sokaknak segítettek túlélni a zsidó történelem legsötétebb időszakát.

Annak érdekében, hogy ezeket az értékes történeteket megőrizzük a jövő nemzedékek számára, számos szervezet dolgozik azon, hogy interjúkat készítsen a túlélőkkel, kiadja emlékirataikat, és digitális archívumokat hozzon létre. Íme néhány cím, ahol további információkat és forrásokat találhat a holokausztról és a túlélőkről:

Yad Vashem - The World Holocaust Remembrance Center

JewishGen.org - The Home of Jewish Genealogy

Holocaust Education & Archive Research Team

The Wiener Library for the Study of the Holocaust & Genocide

Ezek az archívumok és szervezetek nemcsak a túlélők történeteit őrzik, hanem olyan oktatási programokon és anyagokon is dolgoznak, amelyek elősegítik a holokauszt és következményeinek megismerését és megértését. Ezek a történetek emlékeztetnek bennünket arra, hogy tisztelegnünk kell a holokauszt áldozatainak emléke előtt, és aktuálissá teszik a "soha többé" kifejezést.

A média szerepe és a nyilvánosság bevonása

A média és a nyilvánosság szerepvállalása a magyar társadalomban fontos szerepet játszik a holokauszt emléknapjának közvetítésében és a szörnyű eseményekkel kapcsolatos felvilágosítás elősegítésében. A magyar média, felhasználva erőforrásait és platformjait, aktívan terjeszti az információkat a holokausztról, annak történetéről és következményeiről. Ez magában foglalja a cikkeket, riportokat, a túlélőkkel készített interjúkat, az elemzéseket és különleges projekteket, amelyek célja a magyar történelem e tragikus időszakának megismertetése és megértése.

A hagyományos média mellett a közösségi média is jelentős hatást gyakorol a nyilvánosság tájékoztatására. A különböző közösségi media – mint például a Facebook, a Twitter, az Instagram stb. –  kampányai segítenek a holokauszttal kapcsolatos információk széles közönséghez való eljuttatásában. Ezek közé tartozik a magyar médiaanyagok retweetelése, a túlélők fotóinak és történeteinek közzététele, valamint a holokauszt áldozatainak emlékére szervezett virtuális rendezvények szervezése.

A civil kezdeményezések szintén fontos szerepet játszanak az ismeretterjesztésben és a holokauszt emlékének megőrzésében. Ide tartozik a megemlékezések, konferenciák, előadások, kiállítások szervezése, valamint a holokauszt történetével és a családkutatással kapcsolatos projektekben való részvétel.

Kihívások és viták

A holokauszt emléknapjának megtartása Magyarországon nemcsak a tragikus múltbéli eseményekre való emlékezéssel jár együtt, hanem gyakran különböző kihívásokkal és társadalmi vitákkal is szembesül. Az egyik ilyen kihívás a politikai és társadalmi attitűdök, amelyek befolyásolhatják e nap megítélését és megemlékezését.

A politikai kihívások között meg lehet említeni a történelmi tények politikai vagy ideológiai célú manipulálására vagy elferdítésére tett kísérleteket. Egyes politikai erők például megpróbálják csökkenteni a holokauszt jelentőségét, vagy akár meg is tagadni, hogy az valaha is megtörtént. A történelem elferdítésére irányuló ilyen kísérletek zavart keltenek a társadalomban, és konfliktusokat okoznak a különböző csoportok között.

A magyar társadalom azonban aktívan dolgozik a holokauszt tagadásának és torzításainak felszámolásán. Számos kezdeményezés irányul a holokauszt megismertetésére, beleértve az iskolai oktatási programokat, megemlékezések, kiállítások és konferenciák szervezését. E kezdeményezések fontos eleme az állam, a civil szervezetek és a nemzetközi partnerek támogatása.

A történelmi események tagadása és elferdítése elleni küzdelem egyik legfontosabb eleme a történelmi pontosság fenntartása. Ez magában foglalja a holokauszttal kapcsolatos megbízható információforrások megőrzését és népszerűsítését, az emberiség elleni bűncselekmények kivizsgálását és a kutatási eredmények közzétételét. Ez a megközelítés segít fenntartani a történelmi hitelességet, és megakadályozza a történelem politikai vagy ideológiai célú átírására irányuló kísérleteket.

A magyar kormány és a társadalom továbbra is arra törekszik, hogy a holokauszt emléknapja olyan formában valósuljon meg, amely tükrözi a történelmi igazságot és ennek az emléknek a fontosságát a jövő nemzedékek számára.

Szemléletformálás és oktatás

A holokauszt áldozatainak emléknapja fontos szerepet játszik a történelem e tragikus időszakának erkölcsi tanulságainak megismertetésében és elsajátításában. Emlékeztet bennünket a bizonyos emberi tevékenység legborzalmasabb megnyilvánulásaira, valamint az intolerancia, az antiszemitizmus és a rasszizmus pusztító erejére. Az áldozatok emlékének tisztelgésével a magyar kormány és a közvélemény célja, hogy felháborodást és elgondolkodást váltson ki annak érdekében, hogy a jövőben hasonló bűncselekmények ne ismétlődhessenek meg. A Holokauszt Emléknap felvilágosító hatása kulcsfontosságú az antiszemitizmus, a rasszizmus és az intolerancia elleni küzdelemben. A holokauszttal kapcsolatos ismeretek terjesztését célzó széles körű ismeretterjesztő kampány segít felhívni a figyelmet az intolerancia szörnyű következményeire és a tolerancia szükségességére minden emberrel szemben. A képzési programok, kiállítások, előadások és az oktatási tevékenységek más formái segítenek a közvélemény figyelmének felkeltésében és a minden ember jogainak és méltóságának védelmének fontosságára vonatkozó mélyebb megértésben.

A holokauszt áldozataira való megemlékezés fontos eleme Magyarország nemzeti öntudatának, valamint az emberi jogok és méltóság iránti elkötelezettségének. Ez a nap emlékeztet bennünket a történelem mély megértésének és a múltból levonható tanulságok fontosságára. Emellett támogatja a társadalom erőfeszítéseit az igazságosságért, a toleranciáért és a törvény előtti egyenlőségért folytatott küzdelemben.

Az antiszemitizmus, a rasszizmus és az intolerancia elleni küzdelem jövőbeli kilátásai az emlékezet és az ismeretterjesztés folyamatos megőrzésétől függnek. Fontos, hogy folytassuk az oktatási programok fejlesztését, amelyek célja a holokauszt és következményeinek tudatosítása a közvéleményben. Csak a múlt szörnyű eseményeire való folyamatos emlékeztetés révén tudjuk megakadályozni, hogy azok a jövőben ismét megtörténjenek.