Nagy Imre: a szabadság építésze és az 1956-os forradalom mártírja

Nagy Imre, a magyar politika történelmi alakja, aki kiemelkedő szerepet játszott az 1956-os magyar forradalom eseményeiben. Szerény családban született, de később az ország reform- és demokráciaharcának egyik legfontosabb vezetője lett. Pályafutása a Szovjetunióban való szolgálattól Magyarország viharos időkben való vezetéséig terjedt.

Korai élete és pályafutása

Nagy Imre 1896. június 7-én született Kaposváron, paraszti családban. Lakatosnak tanult, mielőtt az első világháború alatt behívták katonának. Az osztrák-magyar hadseregben szolgált, majd orosz fogságba esett. 1918 márciusáig egy Verhnyeugyinszk melletti táborban tartották fogva más osztrák-magyar hadifoglyokkal együtt.

Később csatlakozott a Vörös Gárdához, az OK(b)P) tagja lett, és a Bajkál-tónál harcolt. Ebben az időszakban lett kommunista, miután megismerkedett Marx és Lenin eszméivel. A két háború közötti időszakban Nagy Szovjetunióban maradt, ahol marxista oktatásban részesült, a Vörös Hadseregben szolgált és részt vett az orosz polgárháborúban.

1921-ben visszatért Magyarországra, és megpróbált kommunista mozgalmat indítani. Miután ez nem sikerült, 1930-ban visszatért a Szovjetunióba. 1930-tól Szovjetunióban élt, 1933-1940 között az NKVD titkosrendőrségnél szolgált besúgóként. 1940 februárjától 1944 februárjáig a moszkvai Össz-szövetségi Rádióbizottság (néha moszkvai Kossuth Rádió néven is ismert) magyar nyelvű szerkesztőségénél dolgozott. 1941. július 7-én önként jelentkezett katonai szolgálatra és a Vörös Hadsereg vezérkarának felderítő osztályára került. A rádiózáshoz 1942 februárjában tért vissza. 1944. szeptember 16-tól a magyar nyelvű adásokért felelős szerkesztőként dolgozott. Nagy Imre 1944-ben tért vissza hazájába.

Szerepe a második világháborúban

1944-1945-ben az Ideiglenes Nemzetgyűlésben mezőgazdasági miniszter volt és ekkor reformot hajtott végre, amely a parasztoknak szánt földek újraelosztását magában foglalta. Ez nagy népszerűséget szerzett neki a parasztok körében.

1945-1946 között Magyarország belügyminisztere volt. 1946-ban az MDP KV Titkárságának a mezőgazdaságért felelősnek nevezték ki. 1947-ben a Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja lett és a következő években pedig közbeszerzési miniszter, majd az Országgyűlés elnöke lett. Ellenezte az erőszakos kollektivizációt, ezért 1949-ben eltávolították a Politikai Bizottságból, de 1951-ben nyilvános megbánása után visszavették a kormányba.   

Első miniszterelnöki tisztsége

1953. július 4-én Nagy Imre miniszterelnök lett. Nagy kormánya kidolgozta a szocialista politika úgynevezett „Új szakaszt”, amely a korábbi, erőltetett iparosításon alapuló gazdaságpolitikának kívánt véget vetni, illetve igérte a jogállamiság helyreállítását, az agrárpolitika felülvizsgálatát és a korábbi években meredeken csökkent életszínvonal emelését.

• 1953. július 26. - Nagy Imre korlátozott közkegyelmi rendeletet léptetett érvénybe, feloszlatta az internálótáborokat, és feloldotta a kitelepítéséket.
• 1953. július 31. - a kormány jelentősen csökkenti az élelmiszerárakat.
• 1953. augusztus 14. - megszűnik a rendőrségi igazságszolgáltatási intézet.
• 1953. szeptember 6. - csökkentették számos fogyasztási cikk árát.

Az MDP Központi Vezetőségének október 31-i ülésén megerősítették a „új szakasz” politikáját. Ezt erősítették meg az 1954. évi gazdasági terv módosított fő mutatói is, többek között azt határozták meg, hogy a nemzeti jövedelem 70%-át a lakosság szükségleteinek kielégítésére kell fordítani a korábbi 58% helyett.

1953. december elején a szovjet pártvezetés újabb tárgyalásokat folytatott a magyar párt- és állami vezetőkkel, és utasításokat adott az „új szakasz” folytatására.

1954-ben Nagy Imre átfogó gazdasági és politikai reformot indított el, amely magában foglalta az életszínvonal növelését, a bérek emelését, az árak csökkentését, a kisvállalkozások fejlesztésének és a mezőgazdasági szövetkezetekből való kilépés lehetőségének megteremtését, a kötelező mezőgazdasági beszállítások csökkentését és a közélet demokratizálását.

Rákosi Mátyás és hívei ellenezték Nagy Imre reformjait, és mindent megtettek, hogy megakadályozzák azokat. Nagy Imre reformjai Moszkva számára túlságosan progresszívnek bizonyultak, ezért 1955 áprilisában leváltották a miniszterelnöki posztról. Ezzel egyidejűleg kizárták minden állami és pártintézményből, valamint a pártból és a Magyar Tudományos Akadémiáról is. Szívrohamot kapott, és otthon maradt házi őrizetben.

Az 1956-os magyar forradalom

Nagy Imre az ellenzék kulcsfigurájává válik, és írásaiban élesen bírálja a sztálini rendszert, a személyi kultuszt és a diktatúrát, valamint a nemzeti függetlenség, a szuverenitás és a katonai semlegesség mellett foglal állást. Köréje alakult az úgynevezett „Nagy Imre-kör”, de politikai tevékenységben nem vesz részt.

1955 nyarán a bizottság megkezdte a „Nagy Imre-ügy” tanulmányozását és kivizsgálását. Ugyanezen év őszén 59 értelmiségi, író, újságíró, művész, mindannyian párttagok, Memorandumban foglaltak állást Nagy Imre politikájának „új szakaszáról”.

1956. június 7-én Nagy Imre a 60. születésnapját ünnepelte. Erre az eseményre mintegy 100 ember érkezik Nagy Imre Orsó utcai házához (Ez az épület ma Nagy Imre Emlékházként működik.) Másnap a kommunista párt határozatban ítéli el ezt az eseményt.

1956. október 23-án Budapesten tüntetők tömegei követelik Nagy kormányfői kinevezését. Nagy Imre a Parlament erkélyén bizalmat kér és megoldást ígér. A nemzeti remény és a haladás szimbólumának tekintik, ő lett az ellenzék hangja és a magyar nép demokráciájának és önrendelkezésének helyreállítását célzó kulcsfontosságú reformok kidolgozója.

Nagy vezetése alatt számos fontos kezdeményezést jelentettek be – köztük a szovjet csapatok kivonulását az országból, Magyarország semlegességének kinyilvánítását és az ország kilépését a Varsói Szerződésből. Programjában szerepelt továbbá a munkástanácsok és a nem kommunista pártok legalizálása, szabad választások, a parasztok és kisgazdák javát szolgáló gazdasági reformok.

Szovjetunió azonban erőszakosan válaszolt ezekre a magyar lépésekre, és katonai erőit bevetve leverte a forradalmat. A “Forgószél hadművelet” november 4-én indult a felkelés elfojtására és a Magyarország feletti ellenőrzés visszaállítására. Tito meghívására Nagy és munkatársai családjaikkal együtt a jugoszláv nagykövetségen találtak menedéket. November 22-én azonban a Kádár-kormány által biztosított szabad átvonulás és biztonsági garanciák következtében elhagyják a követséget, de az intézkedések ellenére a KGB elrabolta őket és Romániába vitte, ahol házi őrizetben tartották őket.

A per és a kivégzés

A Kádár-kormány, valamint a Szovjetunió és Románia pártvezetése közötti megállapodás alapján 1957 áprilisában házi őrizetbe helyezés után Nagy Imrét és társait letartóztatták és egy budapesti börtönbe szállították. Ahol titokban a Magyar Népköztársaság megdöntésének megszervezésével és hazaárulással vádolták meg. 1958 júniusában Nagy Imrét titokban bíróság elé állították, bűnösnek találták, halálra ítélték és akasztással kivégezték. Nagy Imre peréről és kivégzéséről szóló információt csak az ítélet végrehajtása után hozták nyilvánosságra. Fjodor Burlackij, egy Kreml-bennfentes szerint Nyikita Hruscsov kivégeztette Nagyot „tanulságként a szocialista országok többi vezetője számára”. John Gunther amerikai újságíró „példátlanul szégyenteljes epizódként” jellemezte a Nagy halálához vezető eseményeket.

Nagy Imrét a többi fogollyal együtt annak a börtönnek az udvarán temették el, ahol a kivégzéseket tartották. Évekkel később átvítték a budapesti Új köztemető egy távoli sarkába (301-es szekció) arccal lefelé, kezeit és lábait szögesdróttal összekötözve, és hamis neveket beírva a temető könyvébe.

1989-ben Nagy Imrét rehabilitálták, és földi maradványait kivégzésének 31. évfordulóján ugyanazon a helyen temették újra, miután a temetést részben az ország kommunista rendszerének demokratikus ellenzéke szervezte. Becslések szerint több mint 200 000 ember vett részt Nagy újratemetésén. Nagy Imra temetése fontos tényező volt a magyarországi kommunista kormány bukásában.

Hagyatéka és emléke

Nagy Imrére világszerte és Magyarországon is úgy emlékeznek, mint a népéért, a szabad politikai nézetekért és a demokráciáért harcoló emberre. Olyan személyiségként emlékeznek rá, aki lelkes kommunistából a népek szabadságáért és a Szovjetuniótól való függetlenségért küzdő államférfivá vált. Egy olyan államférfi, aki még a forradalom idején is igyekezett mindent diplomáciai úton megoldani, hogy ne legyenek áldozatok polgártársai között.

Nagy Imrének szentelt emlékművek:

Nagy Imre fontos szerepet játszott a magyar nemzettudat és a demokráciáért folytatott küzdelem kiformálásában. A magyar függetlenségért folytatott küzdelmében tanúsított elkötelezettsége és erőfeszítései példát mutattak az elkövetkező évekre, és jelentős hatással voltak a következő generációkra, a kivégzése és az azt követő újratemetése pedig azon kulcsfontosságú események közé tartozott, amelyek tovább megrendítették az amúgy is instabil magyarországi kommunista rendszert.

Nagy Imre nemcsak a szabadságharc szimbóluma maradt, hanem az elvekhez való hűség és a nemzeti eszmék iránti elkötelezettség fontosságára is emlékeztet. Története arra emlékeztet bennünket, hogy az igazságszolgáltatás és a szabadság eszméit érdemes megvédeni és terjeszteni a nyilvánosság körében, néha sajnos még egy élet árán is.