Bartók Béla

Van-e a világon bármi, ami a zenénél is jobban képes megérinteni az emberi lelket a legmélyéig, és az érzelmek különböző skáláit éreztetni velünk? Talán ez a kérdés költői marad. A zene végigkíséri az embereket az egész életükön: fejhallgatóban és élőben - a metróban, a sikátorokban és tereken, a parkokban, ahol utcazenészek gyülekeznek, a koncerteken és a televízióban... A zene minden ország kultúrájának szerves részét képezi. Magyarországnak is vannak kiemelkedő zenészei.

A legnagyobb magyar zeneszerzők, zongoraművészek és zenekutatók egyike Bartók Béla, aki a 20. században hatalmasat alkotott a magyar és a világzenében. Zenei ízlése és innovatív zeneszerzői szemlélete egy egész irányzatot teremtett, amelyet generációk követtek. Bartók Béla a maga módján látta a világot. Nem akart utánozni egyetlen zeneszerzőt sem, ezért a szívére hallgatott, és olyan zenét alkotott, amely a lelke mélyéről fakadt. Matematikai képességeit is felhasználta, és a hangzás és a ritmus matematikai koncepciójára fordította le zenéjében. Matematika és zene – hát nem különös kombináció?

Bartók zenéje a megalkotása korszakában egyedülálló és progresszív volt, de hát mit mondhatnék – gyakran láthatjuk és hallhatjuk a zeneszerző vonósnégyeseit, amelyek ma is lenyűgözőek – elvarázsolnak és inspirálnak bennünket.

Korai évei és oktatása

A kis Bartók 1881. március 25-én született az Osztrák-Magyar Nagyszentmiklósi mezővárosban, a mai Romániában található Sânnicolau Mare-ban. Apai ágon a Bartók család a magyar kisnemességhez tartozott, eredetileg Borsodszirákról (az Osztrák-Magyar Borsod vármegye közigazgatási területe) származott. Érdekes tény, hogy a zeneszerző édesapját is Bélának hívták. A nagy zeneszerző édesanyját Paulának hívták. Magyar, szlovák és német származású volt, és a mai Szlovákia területén fekvő Turócszentmártonból – ma Martin – származott. Édesanyja is rendelkezett bizonyos képességekkel zenei téren. Zongorán játszott, így nem meglepő, hogy az ifjú Bartók már kisgyermek korában hallgatta és tanulgatta a dallamok ritmusait.

A gyermek már korán megmutatta zenei tehetségét és erős vágyát a dallamok megtanulására. Gondoljunk csak bele: 4 éves korában Bartók akár 40 darabot is meg tudott ismételni, amit az édesanyja játszott a zongorán – egy igazi zenei zseni! Később ő kezdte el tanítani fiát a zene művészetére.

Bartók mindössze hét éves korában szembesült élete első megpróbáltatásaival: 1888-ban édesapját vesztette el. Ezt követően édesanyja Bélát és nővérét Nagyszőlősre, a mai ukrajnai Vinohragyivba, majd később Pozsonyba, a mai szlovákiai Bratislavába költöztette.

A fiatal zeneszerző 11 éves korában adta első nyilvános koncertjét, amely a kritikusoktól pozitív visszajelzéseket és kritikákat kapott. A bemutatott kompozíciók között a “Duna folyása” című saját darabja is szerepelt, amelyet a híres zongoraművész és karmester, Erkel László nagyra értékelt. Ezt követően vette fel Bélát tanítványának.

Később, 1899 és 1903 között Bartók a budapesti Magyar Királyi Zeneakadémián zongorát tanult Thoman Istvánnál és zeneszerzést Koessler Jánosnál.  Tanulmányai során találkozott egy Kodály Zoltán nevű fiatalemberrel, aki később a barátja lett, és nagy hatással volt a zeneszerzőre. Bartók 1903-ban írta első nagyzenekari szimfóniáját. Ezt Kossuth Lajosnak, az 1848-as magyar forradalom hősének dedikálta.

A fiatal zeneszerző 1902-ben Budapesten, az “Also sprach Zarathustra” (azaz – Imigyen szóla Zarathustra) bemutatóján ismerkedett meg Richard Strauss munkásságával, amely egész alkotói életére hatással volt.

Bartók 1904-ben egy gyógyfürdőben nyaralva hallotta, amint egy fiatal dajka, az erdélyi Kibédről származó Lidi Dósa népdalokat énekel a gyerekeknek. A zenészre ez olyan nagy hatással volt, hogy ez lett számára a népzene tanulmányozásának erős ösztönzője.

Pályafutása és munkássága

A fiatal Bartók 1907-ben ismerkedett meg Claude Debussy francia zeneszerző alkotásaival. Ezeket a műveket barátja, Kodály zeneszerző, hozta neki Párizsból. Pályája kezdetén a zenész Richard Strauss és Johannes Brahms stílusát utánozta. A fiatal Bartók több kisebb darabot is írt, amelyekben megmutatkozott a népzene iránti érdeklődése, amely később munkásságának egyik vezérmotívumává vált.

Egyik első ilyen irányáltságú műve az 1. számú vonósnégyes volt, amely a népzene kezdeti elemeit (ritmus, dallam, hangszín) tartalmazta. A Liszt Zeneakadémián a zongora tanszéken professzori állást ajánlottak neki. Híres tanítványai között volt Solti György, akit úgy ismertek a világban, mint Sir Georg Solti-t, Balogh Ernő, és Reiner Frigyes, nemzetközileg – Fritz Reiner.

A zeneszerző a következő évet vidéki utazásokkal töltötte Kodály Zoltán társaságában. Magyar népdalokat gyűjtöttek és kutattak. Ahogy a társadalomban ébredezett a nemzeti öntudat, és egyre népszerűbbé vált a gyökerek felkutatására való törekvés, az emberek érdeklődni kezdtek a hagyományos nemzeti kultúra iránt. Sokan tudjuk, hogy a magyar és román népzenét a „cigányzene” kategóriába sorolták. Ennek egyik legmarkánsabb zongorapéldája a Liszt Ferenc által írt Magyar rapszódiák. Az ő művét általában a roma zenekarok alkalmazták.

Bartók és Kodály kutatásaik során megállapították, hogy a hagyományos magyar kultúra a pentaton skálákon alapul, amelyek stílusukban közelebb állnak az ázsiai népművészethez (Közép-Ázsia, Anatólia és Szibéria).

Természetesen a két barát a kutatás során egyre mélyebbre és mélyebbre merült gyönyörű nemzetük történelmében és kultúrájában, ahogy ez gyakran előfordul a különösen érdekes elfoglaltságok esetében. Mindez olyannyira vonzotta és lenyűgözte őket, hogy később nyilván a munkájukban is elkezdték ezt megtestesíteni. Gyakran szó szerint idéztek népdalokat és műveket, amelyeket autentikus forrásokból merítettek. A nagyszerű zeneszerző munkásságának egyik jó példája a „Gyermekeknek” című két kötetes műve. Ezeket zongoraszólóra adták elő. Ez a két kötet mintegy 80 népdalt tartalmaz, amelyekhez Bartók kíséretet írt.

Bartók stílusa kétségtelenül egyedülálló volt. Művészi alkotásaiban különböző zenei stílusokat ötvözött, nevezetesen a népművészetet, a modernizmust és a klasszicizmust.

A különböző népi kultúrákat (magyar, román és más nemzetek) ötvöző Bartók valójában a bolgár zenében fellelhető aszimmetrikus táncritmusokat és éles harmóniákat kedvelte a legjobban.

Pályafutása korai éveiben kompozícióiban a nemzeti szellem és a romantikus zene kései korszaka ötvöződik.

Zenei stílusa

Bartók zenei stílusa megváltoztatta a 20. század zenei felfogását. Ennek két tendenciája volt: a diatonikus harmóniarendszer felbomlása (ez a stílus az előző kétszáz évben zeneszerzők különböző generációit szolgálta) és a nemzeti szellem újjáéledése, amely a zenei inspiráció forrásaként szolgált.

A nagy zeneszerző az előző években a tonalitás új megközelítéseinek és formáinak keresésével volt elfoglalva, így a magyar népzene és a Kárpát-medencei népdalanyag korábbi ismereteit felhasználva a modernista mozgalom egyik vezetőjévé vált. Stílusa a helyi játéktechnikákat és zenét használta fel.

A művész egyik fő stílusa az éjszakai zenéje. Fő jellemzője, hogy – már érett korszakában – a bonyolult összeállítású együttesek lassú tételeiben vagy zenekari kompozícióiban használta ezt a a módszert. Ezeket „hátborzongató disszonanciákként” határozzák meg, amelyek a lejátszás során a természet hangjainak és az egyéni önálló dallamoknak valósághű hátterét reprodukálják. Erre példa az “Adagio” harmadik tétele, amely egy vonósokra, ütőhangszerekre komponált zenemű.

Valójában a nagy zeneszerző minden műve életének különböző korszakaiba sorolható.

A fiatal Bartók korai éveiben klasszikus és kora romantikus stílusban írt. 1890 és 1894 között 31 zongoradarabot komponált. Ezek többsége természetesen csak egyszerű táncdarab volt.

Később, a katolikus gimnáziumban Bartók megismerkedett Bach és Wagner műveivel. Stílusa fokozatosan kezdett megváltozni, érettebbé és szilárdabbá és egyre tökéletesebbé vált. Bartók művei kezdtek Schumannra és Brahmsra hasonlítani.

Miután megismerkedett Richard Strauss zenéjével, alkotó energiája újjáéledt. Bartók saját szavaival élve:

“Strauss hangköltészete a legnagyobb lelkesedést váltotta ki belőlem, és végre megláttam az előttem fekvő utat...”.

Főbb alkotásai

1903-ban Bartók Strauss hatására komponálta a Kossuth című tíz tételből álló szimfonikus költeményt, amely az 1848-as magyar szabadságharc témájára épült, és a zeneszerző megújult érdeklődését mutatta a zenei nemzeteszme iránt. Bartók nemzeti lelkesedésével továbbra is a népzenének szentelte életét.

1908-ban írta a “Tizennégy bagatell” című 14 zongoradarabból állo művét, amelynek hatására Ferruccio Busoni olasz zeneszerző megdicsérte Bartók Bélát, mondván: „Végre valami új!”. 1911-ig a zeneszerző sokféle művet írt – a romantikus stílustól kezdve a népdalfeldolgozásokon át “A kékszakállú herceg vára” című modernista operáig, amely az egyik legérdekesebb és legizgalmasabb műve.

“A kékszakállú herceg vára” című opera egy francia népi legendán alapul. Két szereplő – Kékszakállú és új felesége, Judit – egyfelvonásos előadása. Az 1917-es “A fából faragott királyfi” című balett sikere után 1918. május 24-én mutatták be “A kékszakállú herceg vára” című operát a Magyar Királyi Operaházban. A politikai helyzet miatt (az akkori Horthy-kormány nyomására) az opera átalakításokon ment keresztül, és évek teltek el – végül 1938. május 5-én Olaszországban mutatták be. Később a következő országokban is játszották az előadást: Argentína (1953), Franciaország (1954), Anglia (1957) stb.

A háború utáni években Bartóknak szüksége volt valami újdonságra, amellyel Európában és Amerikában turnézhatott. Az amerikai zeneszerző, Henry Cowell stílusa által inspirálva megírta a “Szabadban” című művét (1926) és a “Kilenc kis zongoradarab” című kompozíciót.

Minél többet írt és kutatott a nagy zeneszerző, annál tisztábbá vált saját stílusa. Alkotói korszakának utolsó stílusát “Kelet és Nyugat szintézisének” nevezik.

Bartók Béla legfontosabb művei közé tartoznak a hat vonósnégyese (1909, 1917, 1927, 1928, 1934 és 1939), a Contata Profana kórusmű (1930) és a III. zongoraverseny (1945).

Bartók azzal is nagyban hozzájárult a zeneirodalomhoz, hogy “Mikrokozmosz” címmel hatkötetes gyűjteményt alkotott osztályozott zongoradarabokból. A gyűjtemény 153 önálló darabot tartalmaz – az egyszerűbbektől a nehezebben megtanulható darabokig.

Az első és a második kötetet a zeneszerző fiának, Péternek dedikálta, míg az utóbbiak koncertdarabokként szolgálnak a szakmai tanuláshoz. 

Egy másik jól ismert és gyakran játszott zeneműve az “Allegro barbaro”. Ez 1911-ben íródott, ám csak 1921-ben adták elő először. A darabot a következőképpen jellemezhetjük: rövid, kicsit táncszerű kompozíció. A darab alapja a pentatonika, a harmóniák pedig kromatikusak. A darab dinamikája egyenetlen, és gyorsan változik az egész művön keresztül.

Hatása és öröksége

A kiváló zeneszerző, Bartók Béla nagyban hozzájárult a világ zenei kultúrájához. Eredeti és az úgymond népzenei megközelítései közel álltak hallgatóihoz. Zenéje lenyűgözte, inspirálta és fokozta a magyarság nemzeti öntudatát. Ritmusai ma is lenyűgözik és meghatják a nemzeti közösségtudatot.

Bartók és barátja, Kodály már diákkoruk óta igyekeztek magyar, román, magyar és szlovák nyelvű népdalokat megjegyezni vagy rögzíteni. Eleinte kézzel írták le az összes dallamot, később azonban egy Thomas Edison által feltalált viaszhengeres géppel kezdtek kísérletezni.

Később, az évek során a zeneszerző műveit a magyar Hungaroton és a külföldi lemezkiadók is megjelentették:

• 1994. Bartók a zongoránál. Hungaroton. 6 CD-összeállítás;
• 1995. Bartok Plays Bartok: Bartok At The Piano. 1929-41. Pearl records. CD-felvétel;
• 1995. Bartók felvételek magángyűjteményekből. 1910–1944. Hungaroton. CD-felvétel;
• 2003. Bartók Szonáta 2 zongorára és ütőhangszerekre, Szvit 2 zongorára. Apex. CD-felvétel;
• 2007. Bartók: Kontrasztok, mikrokozmosz. Membrán/Dokumentumok. CD-felvétel;
• 2016. Bartók a zongorista. Hungaroton. Két CD. Bartók, Domenico Scarlatti, Kodály Zoltán és Liszt Ferenc művei;
• 2014. A Tantara Records kiadta Bartók terepfelvételeit “Voices from the Past: Béla Bartók's 44 Duos & Original Field Recordings (Transposed for 2 Violas).”

Bartók élete utolsó éveiben Manhattanben, a Hell's Kitchen negyedben, a 309 West 57th Street-en volt a lakása. 1945. szeptember 26-án ott halt meg leukémiában. A házon később egy angol nyelvű emléktáblát és egy bronz mellszobrot helyeztek el.

A zeneszerzőt eredetileg a Hartsdale-i (New York) Ferncliff temetőben temették el. Földi maradványait csak 1988-ban, a magyarországi politikai enyhülésre való tekintettel szállították át Budapestre, és 1988. július 7-én temették el állami temetés keretében a Farkasréti temetőben.

Bartók Bélát az egész világon ismerik és nem csak Magyarországon, de számos más országban is szobrokat, emlékműveket és emléktáblákat állítottak tiszteletére. Az alábbi táblázat ezek közül néhányat sorol fel.

Kétségtelen, hogy e kiváló zeneszerző hozzájárulása a magyar kultúrához felbecsülhetetlen. Hallgassuk csak meg a melódiáit: nincs szövegük, mégis nagyon sokat mondanak. Tele vannak örömmel, szentimentalizmussal, néhol egy kis játékossággal. De a legfontosabb, amit Bartók kulturális személyiségként és hazája polgáraként tett, az volt, hogy felelevenítette népe zenei sajátosságainak eredetét. Talán ez a munkája iránti elhivatottság és a haza iránti szeretet volt az, ami Bartóknak évtizedekre szóló hírnevet és elismerést adott.